2016. március 31.

Aranyos tasakok

Nem minden arany(fólia), ami…

EGY KIS SZAKMAI

Nos, végre itt van egy „szakmás szösszenet” azoknak akik erre kíváncsiak, ahogy ígérjük is ezt a Blog fejbannerében. Most is majd nem sikerült „holnapra” halasztanom, amiből aztán a semmi szokott készülni.

 

KÍNAI TASAKRA KÍNAI CÍMERT

A Kínai Nagykövetségnek már nem először készítünk címeres tasakokat. Elég szép mennyiséget rendeltek, de nem annyit, hogy előbb az ívet nyomjuk meg ofszet eljárással és utána konfekcionáljunk belőle tasakot, így a készleten lévő, népszerű „arany bordűrös” tasakjainkra (ez volt az első emblémázott tasakunk) esett választásuk, hogy utólag nyomjuk rá a címerüket. Az ilyen feladatokat mi nagyon szeretjük, igazából ez az egyik erősségünk…

 

A feladat különlegessége (azon kívül, hogy Kínában készült tasakra készült :)), hogy a címer arany részét, nem simán szita nyomtuk (ahogy a „Kínai Nagykövetség” feliratot és a címer vörös színű részét) hanem arany színű fóliával, mert hogy így kérték a Követségről. Ez egyébként nagyon exkluzív megjelenést biztosíthat az egyedi emblémázásnál és igazából nem is drágább a szitanyomásnál. Bár a technikát „aranyozásnak” nevezik, de nem csak arany színű metál fóliával kivitelezhető ez az eljárás…igen, jó szívvel ajánljuk ez úton is figyelmébe kedves olvasóinknak.

 

A BÖKKENŐ!

Igyekszünk minden részletre időben odafigyelni, de most csak későn „kapcsoltunk” hogy  a választott „Nagy fekvő” méretű tasaknál a visszahajtott talp széle és a bordűr alja közötti résznél (itt lehet biztonságosan az aranyozást elvégezni) nagyobb az arany grafika. Nem volt gond az Italos tasaknál, a Közepesnél, az Óriásnál és a legutóbb készített ún. Nagy álló méretűnél, de itt igen… még hozzá ez végül is  megoldhatatlan problémát jelentett…ráadásul már a teljes mennyiségre rá volt nyomva az arany színű felirat és a címer vörös része, így „nagyon fájt volna” ha az egész mennyiséget ki kellett volna dobnunk.

 

Az emblémázást végző „mester emberünk” nem egy könnyen szokta feladni (igazából eddig a tényleg megoldotta a lehetetlent is) de most egy egész hétvégén keresztül kísérletezett (több mint 150 db tasakot tett így tönkre) és végül megtörten, igen elkeseredve (sőt bepánikolva) hívott, hogy ez nem fog menni. HÁT RITKÁN, DE NÉHA VAN EZ ÍGY…

 

MIT LEHET TENNI?

Ez nem is kérdés. Őszintén elmondtam a problémát a megrendelőnknek (egy fiatal Attasénak) aki megértette a helyzetet és elfogadta az alternatív ajánlatunkat (és persze a jelentős árcsökkentést), hogy ennél  a méretnél a címer arany része is szitanyomással készüljön. Így is szép lett, de azért  – ahogy a fotón is láthatják – nem annyira mint az aranyozással.

Image title

Hát most így jártunk. Tanultunk belőle és okulásul sokaknak le is írtuk…

Köszönöm a figyelmét.

Bencsik István